Térérzés

Tapasztalatok

A történet 2009. tavaszán kezdődött, 34 éves voltam akkor, négy éve neveltem egyedül 8 és 6,5 éves gyerekeimet.

Több párkapcsolati próbálkozás után, az internetes társkeresők veszélyes világát is ismerve ismerkedtem meg T-vel, aki két évvel idősebb volt nálam, egy alföldi településen élt édesanyjával, mert nem sokkal azelőtt jött haza külföldről, ahol korábban évekig dolgozott.

Elkezdtünk levelezni, majd nem sokkal később sor került az első személyes találkozásra is. Bár az első benyomásom az volt róla, hogy milyen „gyerekes”, a kedves, nyitott lénye, jó humora magával ragadott, rengeteget nevettünk, nagyon jót beszélgettünk, megdöbbentően egy hullámhosszon voltunk, amire nagyon nagy szükségem volt akkoriban. Ezt követően gyorsan követték egymást az események. Esténként órákig telefonáltunk, újra találkoztunk, közben ő munkát talált egy olyan településen, ami mindkettőnk lakóhelyétől 200 km-re volt, odaköltözött, hétvégenként vagy én mentem oda, vagy ő jött hozzánk, megismerte a gyerekeimet is, ugyanakkor kezdtek feltűnni a furcsaságok és beindult egy közel egy évig tartó intenzív, gyanakvással és szenvedéssel teli rémálom, majd az azt követő gyógyulási, tanulási folyamat, aminek még mindig nincs teljesen vége…

Eleinte érdekesnek találtam, hogy milyen mozgalmas gyerekkora volt, édesapját atomfizikusnak, édesanyját könyvelőnek mondta, mesélt az ország több pontján lévő egykori nyaralóikról, különleges háziállatairól, színes élményeiről, miközben gyakran elhangzott a „nekem nagyon jó gyerekkorom volt” kijelentés. Megtudtam azt is, hogy van egy fia, akit eltiltottak tőle hatévesen, meg hogy három évet elvégzett az ELTE pszichológia szakán, aztán családi okok miatt abbahagyta. Sokat mesélt olaszországi, angliai és írországi életéről is, de erről már nem olyan részletesen, viszont azt azért megtudtam, hogy 18 millió forintot sikerült összegyűjtenie néhány év alatt, ami egy számlán pihen, és úgy tudtam, van egy háza a Bakonyban, ami bérbe van adva, neki pedig egy pesti albérlete van. Ehhez képest már az első néhány találkozáskor is feltűnt, hogy miért jár vonattal az Alföldről, ha megtehetné, hogy autózzon, vagy Pesten találkozzunk. Aztán egyre gyanúsabb lett, hogy velem tölteti fel a telefonját arra hivatkozva, hogy messze van a posta, ahol feltöltő kártyát vehetne, aztán nemsokára már konkrétan pénzt is kért kölcsön. Amikor óvatosan rákérdeztem, zavaros magyarázkodásba kezdett arról, hogy a külföldi számláról nem jött át a pénz, meg lekötött összegekre hivatkozott, stb.

Mindent összevetve 1-2 hónap után már sejtettem, hogy nagyon nagy gáz van ezzel az emberrel, de egyrészt akkorra már hogy, hogy nem nálunk lakott, másrészt pedig jó érzés volt, hogy van egy társam, jó volt vele minden, végre családként el tudtunk menni a gyerekekkel mindenfelé, és ezek a pozitívumok egyszerűen szemellenzőssé tettek. Nem akartam elhagyni még akkor sem, amikor megtudtam, hogy szerepel a bűnügyi nyilvántartásban kisebb-nagyobb csalások miatt, amiért felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Nem tudtam azért sem szakítani vele, mert korábbi kapcsolataimmal ellentétben éreztette velem, hogy szeret, csodál, felnéz rám, szépnek lát, nőnek lát, és elfogad olyannak, amilyen vagyok. Valamilyen szinten visszaadta az önbizalmamat, és ezért tulajdonképpen hálás is lehetek neki, nem különben azért, amiért elindított az önismeret útján.

Az első néhány hónapban elsütött válogatott hazugságok sorát nehéz lenne leírni, mesélt mindenfélét egzotikus utazásokról, őt anyagilag kihasználó korábbi barátnőkről, munkahelyi sikerekről, valójában pedig egy nyolc általános iskolai végzettséggel rendelkező, szerencsétlen, alkohol- és vélhetően játékszenvedéllyel küzdő személyiségzavaros emberrel álltam szemben, akinek jogosítványa és iskolai végzettsége sem volt abban a szakmában, amiben ténylegesen patinás szállodákban foglalkoztatták. A hazudozásokon kívül meg is lopott, nemcsak engem, másokat is, elvitte a kisfiam locsolópénzét, könyveket és ékszereket tüntetett el, és az ismerőseimet is megtévesztette, rám és különféle problémákra hivatkozva kért kölcsön pénzeket, amiket később, a kapcsolatunk második felében, amikor visszaszereztem tőle minden ráköltött forintot, mindenkinek visszaadtam. Furcsa volt az is, hogy a lefestett színes, mozgalmas életút ellenére nem voltak barátai, soha nem hívta senki, nem voltak fényképei, emlékei, szinte csak egy szál gatyában tengette életét.

A klasszikus értelemben vett kapcsolatunk tulajdonképpen 8 hónapig tartott, utána kiadtam az útját, hazaköltözött az anyukájához, majd újra kiment Angliába, de afféle se veled, se nélküled kapcsolatban maradtunk, meg is látogattuk őt gyerekekkel együtt kint. Akkor talán egy kicsit hittem még abban, hogy jó útra tér, hiszen szeretett minket a maga módján, a saját „egészséges” lelkemmel azt hittem, hogy egy vélhetően nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő valaki is képes változni. Nem tudtam egyszerűen felfogni, hogy egy jóképű, tehetséges fiatalember miért kényszerül ilyen alantasságokra… A mai napig az a legfélelmetesebb számomra, hogy jelentéktelen kérdésekben is az orbitális hazugságot érezte a könnyebb útnak, nem az ugyanolyan, szintén elfogadható igazságot. Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor 2011 nyarán egy apartmanból fizetés nélkül távoztunk, amiről én, bár sejtettem akkor is, hogy valami nem stimmel, nem tudtam, csak akkor derült ki, amikor a nyaraló tulajdonosa kinyomozta a kilétemet és rajtam követelte a pénzt két hónappal később.

Eközben elkezdtem járni önismereti foglalkozásokra Zsuzsához, akit a Kamukérő oldal fórumán keresztül ismertem meg. A weboldalra úgy jutottam el annak idején, hogy rákerestem a „kóros hazudozás” szóösszetételre.

Bár korábban is foglalkoztam már valamennyit önismerettel, utólag azt látom, hogy a T-vel való megismerkedésemkor annyira voltam tisztában magammal, mint az az ember, akit belöknek egy sötét labirintusba. Tudtam, hogy vannak járatok, és ki lehet ismerni az útvesztőt, de fogalmam sem volt, hogy merre kell menni, csak tapogatóztam vakon.

Az önismereti folyamat során rájöttem, hogy micsoda óriási szerepe van a szüleinktől útravalóul kapott csomagnak, vagyis a mélyen a tudattalanunkba égett hiedelmeknek és szokásoknak. Rádöbbentem arra, hogy valójában minden párkapcsolatom méltatlan volt (alacsonyabb, alacsony iskolai végzettségű, nem túl intelligens stb.), mert nem hittem el magamról, hogy megérdemlem az ideális társat. Ráláttam arra, hogy az önbizalomhiány jelentős részben abból fakad, hogy nem kívánt terhesség következtében születtem meg, és arra is, hogy micsoda súlyt cipeltem gyerekként a vállamon azzal, hogy édesapám „miattam” kényszerült fiatalon családalapításra, aminek alkoholizmus, majd öngyilkosság lett a vége, édesanyám pedig szintén a saját sorsának áldozata lett miattam. Az apa kilépése az életemből azt a hiedelmet ültette el a lelkemben, hogy én nem kellek az általam szeretett férfinak, eldob magától, elhagy, és ez szépen be is igazolódott, ezért maradtak nekem a „rosszak”. A hosszas terápiás beszélgetések, az érzések újbóli felidézése és a KIP-terápiák során szépen lassan a helyükre kerültek a dolgok, amik segítettek tudatosítani azt, hogy nem tehetek róla, hogy így alakult az életem, az a feladatom, hogy elfogadjam magam, és jobbá tegyem. Ezzel párhuzamosan nagyon sokat hallgattam Balogh Béla A tudatalatti tízparancsolata című cd-jét, és a csoda – amit én nem csodának, hanem logikus következménynek értékelek – nem maradt el. Az elmúlt két évben az élet minden területén óriási pozitív változások történtek velem. Munkahelyet váltottam, lényegesen magasabb fizetésem lett, amit azóta emeltek is, és már céges autóval járok, de a legfontosabb, hogy négy hónappal azután, hogy T-vel végleg szakítottam, megtaláltam az ideális társamat, az igazi szerelmet, aki a másik felem, aki pont olyan, mint amilyenre mindig is vágytam, és akivel éppen most költözünk új, közös, kényelmes albérletbe. Az önismeret rögös útját persze végigjárni sosem lehet. Most már nem járok terápiára, de a tudás, amit megszereztem, beépült a mindennapjaimba, másképpen tekintek emberekre, másképpen értékelem az eseményeket, és szeretnék továbbfejlődni. Boldog vagyok, minden rendben van!” (É)

______________________________________________________________________________

Amennyiben veszélyben érzi magát, hívja a rendőrséget, ingyenes segélyvonalakat és keressen fel áldozatsegítő szervezetet vagy a lakóhelye szerinti családsegítőt!
http://bantalmazas.hu/
https://www.segelyszervezet.hu/

______________________________________________________________________________