Térérzés

Áldozattá válás

A viktimológia (áldozattan) a bűnözés áldozataival foglalkozó ismeretrendszer. A viktimológia egy műszó, a latin victima (áldozat) és a görög lógosz (tan) szó összetételéből alakult ki, melynek jelentése áldozattan. Mint vizsgált tudományág kb. fél évszázados múltra tekint vissza, ámbár a bűntett és ezzel együtt az áldozatok évezredekre visszamenőleg megtalálhatóak a történelemben. A viktimológia célkitűzése, hogy az áldozat szempontjából vizsgálja a bűncselekményeket és ezzel elősegítse kultúránkban a bűnözés ellen folytatott küzdelmet.

Jelenleg az áldozat szónak értelme enciklopedikus felfogásban: az áldozat vallási cselekmény, amelynek során az ember az istenség előtti hódolat kinyilvánítására az isteni jóindulat vagy bűnbocsánat megnyerésére valamilyen számára értékes tárgyat, esetleg élőlényt, akár embert ajánl fel és semmisít meg. A szó jelentéstartalma fokozatosan bővült és más értelemben is beilleszkedett a szókincsbe. Kialakult egy büntetőjogi tartalma, értelmezése is. Az áldozat szó jelentéstanilag napjainkban is elsősorban vallási jellegű, de átvitt értelemben jelöli azt a személyt is, aki valamely szerencsétlenségnek, sorscsapásnak, emberi gyengeségnek vagy gonoszságnak terhét, nehézségét és súlyos következményét akaratán kívül, olykor méltatlanul is kénytelen elviselni.

A magyar büntetőjogszabály 1943-1961 között áldozat szóval jelölte a sérülést vagy balesetet szenvedett személyt. Az azelőtti és az azóta hatályos büntető törvénykönyvek e kifejezést nem használják. Az áldozat szó bűnügyi szóhasználatban – akárcsak a sértett, a panaszos, a károsult, a feljelentő stb. – a bűncselekmények azon sértettjeinek a megjelölésére is szolgál, amikor az elkövető célcselekménye vagy eszköztevékenysége az állampolgárok személyét, illetve jogait közvetlenül súlyosan károsította vagy veszélyeztette.

Áldozattá válni több módon lehet, az egyszerű véletlentől kezdve, szándékosság hiányán keresztül a nagyon is szándékos agresszió elszenvedéséig. Napjainkban vannak olyan „segítő szakemberek”, akik azt igyekeznek népszerűsíteni követőtáborukban, hogy a segítségért fordulók felejtsenek el minden irányzatból érkező bántalmazás definíciókat. Ennek a tanításnak a kompenzálása képpen nézzük meg, hogy a tudományokhoz nyúló szakemberek miképpen közelítik meg az agresszió témakörét, konkrétan egy különösen veszélyeztetett szegmens, az iskolás gyermekek tekintetében.

A 21. században a gyerekek egyik problémája az erőszak, a zaklatás, a bántalmazás az iskolán belül és kívül, társaktól és csoporton kívülről. A kutatásokból származó információkból az derül ki, hogy az agresszió, az ellenségeskedés egyre gyakoribb az iskolai élet területén. Ma már egyre több országban politikailag és társadalmilag kitűzött cél az iskolai erőszak ok-okozati hátterének, az áldozattá válás következményeinek vizsgálata, ismeretek bővítése és az agresszió elleni céltudatos fellépés ösztönzése. Számos diszciplina és kutatás igyekszik feltárni különböző irányból, hogy az agresszió hasznos-e vagy káros az emberre nézve, és amennyiben hasznos, milyen mértékű és típusú agresszivitás előrevivő az emberi fejlődés során.

Az agresszió fogalma és meghatározó tényezői 

Freud (1927) elmélete szerint az agresszió a minden egyes emberen belül lakozó két ösztön (élet- és halálösztön) összecsapásának kivetüléséből származik. Véleménye szerint ezzel az agresszív feszültséggel együtt kell élni, mert a civilizált társadalom erre kényszerít minket, mely az elhárító mechanizmusokkal lehetséges. Ha az elfojtás túlságosan erős, az a pszichés egyensúly felborulásához vezet, amiből a kivezető út a harag kimutatása vagy az agresszió kiélése, ami megkönnyebbülést okozhat (katarzis-elv).

A szociális tanuláselmélet szerint a viselkedési mintákat, így az agresszív viselkedést is úgy sajátítunk el, hogy mások viselkedését megfigyeljük és utánozzuk. Amennyiben a célok elérésének útjába akadályok kerülnek vagy stresszhelyzet alakul ki, az előzetesen megtanult válaszminták kerülnek alkalmazásra a megküzdés során (Bandura, 1973).

Az agresszió kiváltódhat kommunikációs zavarból is, ezeket elemezi Edward T. Hall, melyek mind az agresszió forrásaivá válhatnak, amennyiben a félreértéseket a feleknek időben nem sikerül tisztázniuk. (Hall, 1987.)

Ranschburg (1983) megfogalmazása szerint agressziónak nevezhetünk minden olyan szándékos cselekvést, amely nyílt vagy szimbolikus formában, szándékosan sérelmet vagy fájdalmat okoz valakinek.

A harag, a düh az agresszió indulati megjelenése. A harag nem csupán a szorongás, hanem különféle lelki feszültségek nyomán is jelentkezhet, mint például megoldatlan konfliktusok, irigység, ingerlékenység, félreértések, fenyegetőzések, stb. Az agresszió a mimikában (kipirult arc, összeszorult öklök), a fiziológiai működésekben (gyorsuló szívverés, gyomor- és béltünetek), a beszédben (nagyobb hangerő, sértő kifejezések, indulatos szavak) és a viselkedésben (verekedés, törés-zúzás) is megnyilvánulhat (Hárdi, 1992).

Aronson (1992) szerint az agresszió olyan viselkedés, amelynek célja kár vagy normasértés előidézése. Ez az agresszió-felfogás a negatívumot emeli ki, holott az agresszió növekedése motiváció növekedéssel is jár, amely a cselekvéshez szükséges energia összpontosítására ad módot. Az, hogy végül a cselekvés pozitív vagy negatív módon realizálódik, meghatározza, hogy az agresszió pozitív és negatív komponensekkel rendelkezik. Ha nem történik cselekvés, az agresszióját az ember önmaga ellen is fordíthatja, ami szintén a negatív komponens. A pedagógus agressziója a gyerekkel szemben, vagy a szülő dühe épp őszintesége miatt lehet hasznos, hiszen ezáltal sajátíthatja el a gyerek, hogy mi a jó és mi a rossz. Társadalomtudományi szempontból a negatív agresszióban is létezik pozitív társadalmi funkció. A bűnözővel szembeni fellépés például megerősíti a közösség normáit, a társadalom szolidaritását, ehhez pedig szükség van a deviánsokra. Durkheim volt az első szociológus, aki a bűnözés és a törvénytisztelő magatartás közti összefüggésre rámutatott (Durkheim, 1986).

Az agresszió a kutatások alapján előidézhető és növelhető többféle módon. Bandura és Walters (1963) kísérletei alapján láthatjuk, hogy az agresszió nézése önmagában is fokozza az agressziót attól függetlenül, hogy a mintaadó szimpatikus-e vagy sem – Bobo-baba -, ezért a szociálpszichológusok támadják a médiából szabadon áramló agresszív tartalmakat. A kutatások szerint filmek és könyvek cselekményeit leutánozták bűnözők. Arra is történtek kísérleteket, hogy az erőszakos filmeket néző fiúk a kontrollcsoporthoz képest erőszakosabban viselkedtek egymással a filmek megnézése után, illetve bizonyos tárgyak láttán pl. puska egyértelműen jobban kiváltotta az agressziót, mint egy teniszütő (Aronson, 1992). Olyan példakép csoport is fokozza az agressziót, amelyikben sok az agresszív megnyilvánulás, ám a csoport kiválasztása nagymértékben függ a szocializálódástól. A tömeg, a zaj, vagy a meleg is lehet agresszió fokozó, de többnyire a kutatások azt igazolják, hogy ezek a külső tényezők önmagukban csak akkor növelik az agressziót, ha már előtte is fennállt az agresszív szándék (Mummendey, 1995).

A kortárs áldozattá válás és a problémák externalizációja közötti várható kapcsolatot a gyerekeknél egy meta-analízis során vizsgálta Reijntjes és mtsai. (2011), mely szerint szignifikáns kapcsolat van a viktimalizáció és az azt követő maradandó változások externalizációja között. A kutatás végeredményben feltárta azt, hogy a problémák externalizációja előzményként és következményként is funkcionálhat, tehát a problémák externalizációja előzménye a viktimalizációnak és következménye.

Smith és Mackie (2004) Milgram kísérlete alapján mondják, hogy az agressziót fokozza, ha nem látja vizsgálati személy az áldozatot, és, ha az agresszív viselkedés megtételére parancsot kap lehetőleg olyan személytől, akiről elhiszi, hogy a felelősséget átvállalhatja tőle. Philip Zimbardo börtönkísérlete alapján szintén azt a következtetést vonta le, hogy az agresszió előidézésében a helyzet hatalma hangsúlyos, vagyis magában a helyzetben kell keresni az erőszak kiváltásának forrását, hiszen a kísérleti személyek minden szempontból átlagos, sőt átlag fölötti műveltséggel rendelkező fiatalemberek voltak.

Az agresszió csökkentéséről szintén szóló elméletek. Az egyik legrégibb elmélet a fentebb is említett Freud-i (1927) katarzis-elvből fakad, miszerint az egyén megnyugszik, ha kiélheti összegyűlt indulatát. Vagyis amennyiben az indulatok mennyiségét állandó értéknek tekintjük, a lelki egyensúlyt az segíti, ha az agressziót az egyén kiéli, kidolgozza valamilyen formában önmagából. Abban az esetben, ha az indulatok mennyisége nem állandó, az elmélet nem állja meg a helyét. Ezt bizonyítja a focimeccsről távozó tömeg dühöngése, hiszen a katarzis-elv alapján kevésbé kellene agresszívnek lennie.

Valamelyest azonban igaz a katarzis-elv, s Ranschburg Jenő szerint ” A nevelés feladata nem az, hogy a gyermek valamennyi agresszív megnyilvánulását leállítsa, hanem az, hogy azokat antiszociális irányból proszociális irányba fordítsa, és a durva, nyers formák helyett az agressziónak olyan formáit hozza létre, amelyek a társadalom számára elfogadhatóak. „

A leghatékonyabb megnyugvás akkor történik, ha azt a személyt áll módunkban megbüntetni, akitől a frusztráció származik, ám erre sok esetben nincs lehetőség, ezért az agresszió áttolódik máshová pl. emberre, tevékenységbe (Freud, 1927). Nem is lenne jó, ha minden esetben megtörténhetne a megtorlás, és ezzel történne a frusztráció csökkenése, mert az a bosszú útjának az elmélyüléséhez vezethetne. Ez a bosszúállás akkor csökkenti rövid távon az agressziót, ha arányban áll a sérelem nagyságával, de hosszú távon újabb agressziót szül. Amennyiben a bosszú jóval nagyobb, mint amilyen a sérelem volt, általában az önigazoló mechanizmus lép érvénybe. Ezen okoknál fogva van jelentősége annak, hogy szocializációval és önneveléssel elérhető legyen, hogy az agresszió kiélése pozitív utat találjon az egyéneken belül.

Siegel és Kohn (1959) kísérletei alapján mondhatjuk, hogy a büntetés mivel frusztrál, növeli az agresszió feszültségét, ám a büntetés elmaradása pedig megerősíti az agressziót (Ranschburg, 1983). Előfordulhat az is, hogy a gyerek azért rosszalkodik, hogy felhívja magára a figyelmet, és amikor megkapja a büntetést, eléri, amit akart. A cél ebben az esetben a figyelemfelkeltés, így a büntetés tulajdonképpen jutalom.

Az agresszivitás formái

Az agresszió egyik lehetséges megjelenési módja az iskolai agresszió a kortárs csoportokon belül. Kb. 35 éve foglalkoznak a kutatók a gyerekek és a serdülők között előforduló iskolai erőszak (bullying) témával, ezért több definíció létezik a szakirodalomban:

  1. A tanulót erőszak éri, vagy belekötnek, amikor egy másik tanuló durva és kellemetlen dolgokkal illeti. Erőszaknak tekinthető, ha egy tanuló megüti, belerúg, megfenyegeti, bezárja a terembe, trágár üzeneteket küld egy másik számára, vagy soha többet nem beszél vele. A bullying központi eleme az erővel történő szisztematikus visszaélés (Smith és Sharp, 1994).
  2. A bullying régóta fennálló fizikai vagy szellemi erőszak, melyet egy egyén vagy egy csoport követ el egy olyan másikkal szemben, aki nem képes megvédeni önmagát a fennálló körülmények között (Roland, 1989).
  3. Az egyén erőszak áldozata, amikor ismétlődően és folyamatosan negatív cselekedeteknek van kitéve egy vagy több tanuló részéről (Olweus, 1993).

Megegyezés van azonban abban, hogy a zaklatás vagy bullying sajátossága az ismétlődés (szóbeli és fizikai agresszió), az ártalom (sérelem) és az egyenlőtlen erőviszonyok (Révész, 2007).

Berger a bullying több típusát különbözteti meg (Révész, 2007): fizikai erőszak (ütés, rúgás, verés); verbális erőszak (csúfolás, kigúnyolás, lekicsinylés); kapcsolati vagy más néven szociális erőszak, mely rontja az elkövető és az áldozat társas kapcsolatát (az osztálytárs ignorálása, kirekesztés a közös játékból, kipletykálás stb.). Az utóbbi években a „cyberbullying” jelenségét is kutatják, amely a telefonon és interneten keresztül történő zaklatást jelenti (Smith és mtsai, 2007).

A szakemberek általában egyetértenek azzal, hogy az agressziónak proaktív és reaktív típusra bontható (Dodge, 1991). A proaktív (instrumentális) agresszió az áldozat felé irányuló olyan viselkedés, ami azt célozza meg, hogy az elkövető megszerezzen az áldozattól valamit pl. ingó vagy ingatlan vagyont, hatalmat vagy társas előnyt. A reaktív agresszió ezzel ellentétben egy korábbi esemény okozata, amikor az elkövetőben harag vagy frusztráció alakul ki, amit egy általa keresett áldozaton vezet le.

Olweus (1993) direkt és indirekt agressziót különböztet meg, Crick (1995) pedig nyílt és rejtett agressziót. A direkt agresszión belül a nyílt agresszió szemtől szembeni konfliktust jelent, ami tulajdonképpen a fizikai bántalmazás pl. meglökés, rúgás, ütés, míg a verbális agresszió lehet a gúnyos megjegyzés, szóbeli megszégyenítés). Az indirekt (rejtett vagy kapcsolati) agresszió harmadik fél bevonásával történik pl. pletykák terjesztésében nyilvánul meg. A kapcsolati agresszió az áldozat meglévő, jól működő emberi kapcsolatait szétzilálni szándékozó típust jelenti pl. szándékos kizárás a csoportból vagy az ezzel való fenyegetés, ha az nem ért egyet vele. A kutatók az indirekt agressziót inkább a verbális típusba sorolják, noha előfordulhat, hogy egyes diákok baráti kapcsolataikat fizikai erőszakkal vagy azzal való fenyegetéssel teszik tönkre (Crick és Grotpeter, 1996).

A bullying résztvevőire különböző viselkedésminták jellemzőek Figula és mtsai. (2008) kutatásai szerint, melyek lehetnek: csatlakozó, segítő és szemlélő magatartásminták. A segítő beavatkozás összetevői közül a békítő beavatkozás mutatkozott a leggyakrabban használt magatartásmintának ebben a magyarországi vizsgálatban.

A csoportdinamika és az elfogadás/elutasítás mértékének függvényében az agresszív megnyilvánulások mintázata eltérő. Egy olyan vizsgálatban, ahol az agresszív szándékot vizsgálták, azt találták, hogy az indirekt agresszió kiterjedtebb, és arányaiban kisebb mértékben jelenik meg a direkt agresszió. Kortárs csoportok esetén az ingroup és outgroup felé az agresszió másként nyilvánul meg: egy csoport visszautasítása reaktív agressziót vált ki az ingrouppal szemben, és áthelyezett reaktív agressziót az outgroup-pal szemben. Az elfogadott gyerekek proaktív agressziót mutattak az outgroup felé, de az ingroup felé nem. A következtetések szerint az el nem fogadott gyerekek az ingroup felé mutattak agressziót és e mellett az outgroup felé áthelyezett agressziót – mindkettő reaktív agresszió. Ezen kívül a csoport új tagja is agresszíven viselkedett a csoporton kívüli tagokkal szemben a csoportban lévőség helyének megerősítése érdekében. Nesdale és mtsai. (2010) gyerekekkel lefojtatott tanulmányának eredményei azt mutatták, hogy azok, akiket visszautasítottak – ellentétben azokkal, akiket elfogadtak – megnövekedett szorongást mutattak és kevésbé szerették az ingroup-pot, de nem volt különbség a csökkent szimpátiába vagy szeretetben az outgroup felé. Egy másik tanulmányuk szerint a visszautasított gyerekek ellentétben az elfogadottakkal kevésbé szerették az eredeti ingroup-jukat, de nem különbözött a nagyobb szeretetük az ingroup felé és a szorongásszintjük sem. Ezzel szemben a visszautasított gyerekek – összehasonlítva az elfogadott gyerekekkel – előítéletet mutattak az outgroup felé.

______________________________________________________________________________

Amennyiben veszélyben érzi magát, hívja a rendőrséget, ingyenes segélyvonalakat és keressen fel áldozatsegítő szervezetet vagy a lakóhelye szerinti családsegítőt!
http://bantalmazas.hu/
https://www.segelyszervezet.hu/

______________________________________________________________________________

Felhasznált irodalom:

Aronson, E. (1992). A társas lény. Budapest: KJK.

Bandura, A. (1973). Aggression: Social learning analysis. New Jersey: Englewood Cliffs, Prentice-Hall.

Durkheim, E. (1986). A társadalmi munkamegosztásról. Budapest: MTA Szociológiai Kutató Intézet.

Figula E.; Margitics F.; Barcsa Lné.; Madácsi M.; Pauwlik Zs. & Rozgonyi Tné. (2009). Az iskolai erőszakkal kapcsolatban előforduló magatartásminták vizsgálata általános és középiskolai diákoknál. Mentálhigiéné és Pszichoszomatika, 10 (2), 77-110.

Figula E.; Margitics F.; Pauwlik, Zs. & Szatmári Á. (2010). Iskolai erőszak: az áldozat-, támadó- és provokatíváldozat-magatartásminta családszocializációs háttértényezői. Mentálhigiéné és Pszichoszomatika, 12 (1), 47-72.

Hall, E.T. (1987). Rejtett dimenziók. Budapest: Gondolat.

Hárdi I. (1992). A lélek egészségvédelme. Budapest: Springer Hungarica.