Szerzők:
Fehérné Tóth Tünde – pszichológus
Kardos József – pszichológus (Békés Megyei Központi Kórház, Gyula)
Az agresszió egy olyan viselkedésként definiálható, amely mások ellen irányul, azzal a szándékkal, hogy kárt okozzunk a nekik (Mancke és mtsai, 2015). Korábban hagyományosan elfogadott nézet volt, hogy a férfiak agresszívebbek, mint a nők, és ezt a legtöbben a tesztoszteron hormonnal hozták összefüggésbe. Ezt az elképzelést támasztja alá az is, hogy a legtöbb emlős esetében is azt láthatjuk, hogy a hímek agresszívebbek, mint a nőstények. Ez alól azonban van néhány kivétel, például a makifélék, vagy a foltos hiénák, amelyek esetében a nőstények nagyobb fokú agressziót mutatnak, mint a hímek (Björkqvist, 2018).
Az agresszió különböző formái a két nem esetében
Azonban néhány évtizede egyes kutatók kezdték megkérdőjelezni, hogy a nők ennyivel békésebb természetűek lennének, és előtérbe került az agresszió úgynevezett női formáinak kutatása. Lagerspetz és Björkqvist az agresszív viselkedés három különböző változatát írták le, a fizikális agressziót, a direkt verbális agressziót és az indirekt agressziót. Az indirekt agresszió egyfajta szociális manipulációként határozható meg, melynek célja egy másik személy pszichológiai és/vagy szociális károsítása, sértése. Ez gyakran a célba vett személy körülményes támadásával jár, például rosszindulatú pletykákon keresztül, vagy más módon manipulálva a szociális hálót azzal a céllal, hogy az áldozat a szociális hierarchiában (például az osztályban) alacsonyabbra kerüljön vagy kizáródjon a csoportból (Björkqvist, 2018). Direkt verbális agresszió alatt nyílt szóbeli támadásokat értünk, mint például a fenyegetés, sértés vagy megalázás, míg fizikai agresszió, ha meglöknek vagy a megütnek valakit. Számos tanulmányban leírták, hogy a fiúknál magasabb a direkt és a fizikális agresszivitás szintje, mint a lányoknál (Morales-Vives és mtsai, 2014).
Később több olyan fogalmat írtak le, amelyek tulajdonképpen az indirekt agresszió gyűjtőfogalom alatt csoportosíthatóak. Ilyen a Cairns által leírt szociális agresszió, vagy a Crick és Grotpeter által leírt társas agresszió (Morales-Vives és mtsai, 2014).
Lagerspetz és Björkqvist finn fiatalokat vizsgálva azt találták, hogy a nők gyakrabban használják az indirekt agresszió formáit, mint a férfiak. Österman és munkatársai később kultúrközi tanulmányukban (Finnország, Olaszország, Izrael és Lengyelország) bebizonyították, hogy ez nem kizárólag a finn fiatalokra igaz, hanem más kultúrákra is, továbbá leírták, hogy a direkt verbális agresszió használata közel azonos arányú a két nemnél, míg a fizikális agressziót dominálóan a férfiak alkalmazzák (Björkqvist, 2018).
Később több vizsgálat történt az indirekt agresszióval kapcsolatban és bár a legtöbben azt találták, hogy ez a forma a nőknél gyakoribb, mint a férfiaknál, volt néhány olyan tanulmány, amely nem talált számottevő különbséget a nemek között (Salmivalli & Kaukiainen munkája 2004-ben), sőt néhány olyan is, amely magasabb szintet írt le a férfiaknál (Tomada & Schneider, 1997) (Morales-Vives és mtsai kutatása 2014-ben).
Ezen egymásnak ellentmondó eredmények miatt fontos áttekintenünk olyan tanulmányokat, melyek meta-analízis segítségével számos, változatos módszerrel dolgozó tanulmány eredményeit veszik figyelembe. Ilyen Card és munkatársainak tanulmánya, melyben 2008-ban 148 olyan kutatás eredményeit vetették össze, amely a direkt és indirekt agresszivitás tekintetében vizsgálta a nemek közötti különbségeket a fiataloknál. Azt találták, hogy a direkt agresszió a fiúknál volt gyakoribb, míg az indirekt agresszió közel azonos gyakoriságot mutatott a lányoknál és a fiúknál. Card és munkatársai próbáltak magyarázatot adni arra, hogy miért lehet az, hogy a tudományos világban az az általánosan elfogadott nézet, hogy az indirekt agresszió női jellegzetesség, miközben ők a 148 kutatás metaanalízisében hasonló gyakoriságúnak találták az agresszió ezen formáját a két nem közt? Arra a következtetésre jutottak, hogy a válasz a vizsgálati módszerekben keresendő. Úgy hiszik, hogy a társak általi értékelések, vagy Likert skálán megadott jelölések megbízhatóbbak, mint másfajta felmérések. Mivel az indirekt agresszió szociálisan kedvezőtlenül megítélt viselkedésfajta, így az önértékelések szépítenek, tehát ezeket nem tekinthetjük megbízhatónak. Björkqvist szerint a szülők vagy a tanárok által adott értékelések sem tekinthetőek hiteles forrásnak, ugyanis ahhoz a csoporton belül kell lenni, hogy tisztában legyünk a csoporton belüli interakciókkal. Smith és munkatársai 2009-ben azt találták, hogy amennyiben mindkét nem agresszivitását a csak a társak megítélése alapján értékeljük, akkor a lányoknál találjuk magasabbnak az indirekt agresszió szintjét (Björkqvist, 2018).
Österman és munkatársai proporcionális pontszámokat használó felmérésük során kultúrközi bizonyítékot találtak arra, hogy az indirekt agresszió a nőknél gyakoribb. Ebben a kutatásban a válaszadók teljes agresszivitási pontszámából számolták ki az indirekt agresszió százalékát és azt találták, hogy a női alanyok négy országban is szignifikánsan nagyobb százalékban használták az indirekt agressziót, mint a férfiak, tehát a nőknél az agresszió ezen formája a preferált. Azt is leírták, hogy mivel a fiúk teljes agresszivitási pontszáma általában magasabb, mint a lányoké, így nem meglepő, hogy az indirekt agresszió szintjük egyenlőnek mérhető a lányokéval, annak ellenére, hogy esetükben nem ez a preferált formája az agressziónak (Björkqvist, 2018).
Manckle és munkatársai azt találták, hogy az átlag populáció esetében a férfiak gyakrabban vesznek részt agresszív viselkedésben, mint a nők, és annál jelentősebb a férfi dominancia egy viselkedésnél, minél veszélyesebb, vagy minél komolyabban agresszív az adott cselekvés ((Mancke és mtsai, 2015).
Indirekt agresszió és szociális/társas intelligencia
Az indirekt agresszió használatához szükséges a szociális intelligencia bizonyos mértékű fejlettsége. A fiataloknak tudniuk kell analizálni a helyzetet, annak érdekében, hogy manipulálni tudják azt. Így nem meglepő, hogy az indirekt agresszió és a szociális intelligencia között erős korrelációt találtak. Österman és munkatársai például azt találták, hogy már a 8 éves gyerekek is képesek indirekt agresszivitásra, de velük összehasonlítva a 15 éves lányok már sokkal magasabb szintű indirekt stratégiákat alkalmaznak (Björkqvist, 2018).
Genetika vagy tanult viselkedés?
Tuvblad és Baker szerint a direkt agresszivitás tekintetében mind a férfiak, mind a nők esetében 50% a genetika és 50% a környezeti tényezők szerepe (Tuvblad és Baker, 2011). Tacket és munkatársai az indirekt agresszió vonatkozásában azt találták, hogy a variancia 49%-a magyarázható a genetikai komponens által. Björkqvist feltételezi, hogy amennyiben ez a genetikai komponens létezik, akkor az agresszivitás ezen formája evolúciós előnnyel kell járjon. Vaillancourt és munkatársai szerint ez a férfiakért folytatott versengéssel áll kapcsolatban (Björkqvist, 2018).
Tuvblad és Baker arra a kérdésre is keresték a választ, hogy ugyanannak a környezeti vagy genetikai tényezőnek a hatása eltérő mértékben fontos-e két nem esetében, de ebben a tekintetben nem találtak szignifikáns különbséget a két nemnél. Megvizsgálták, hogy hogyan változik az életkor előrehaladtával a genetikai tényezők és a környezet hatása az agresszív viselkedésre, és azt találták, hogy ahogy az egyének a gyermekkorból fiatal, majd felnőtt korba lépnek a genetikai tényező hatása egyre fontosabbá válik, míg a környezet hatásának jelentősége ugyanígy csökken. Ez a mintázat változás más személyiségvonások és a kognitív képességek esetén is megfigyelhető (Tuvblad és Baker, 2011).
Miután a genetikai tényezők szerepére bizonyítékot találtak, azt is elkezdték vizsgálni, hogy a genetikai hatásnak milyen moderátorai lehetnek. Azt találták, hogy a korai kedvezőtlen környezeti hatásoknak nagyobb negatív hatása volt a genetikailag magas rizikójú gyerekekre. Az agresszív médiatartalmakkal való találkozás esetében ellentmondásos eredmények születtek. Az alkohol fogyasztásnak, vagy más tudatmódosító szerek fogyasztásának valószínűleg hasonlóan negatív hatása van a genetikailag fogékony egyénekre (Tuvblad és Baker, 2011).
Az agresszivitást növelő környezeti tényezők közül Mancke és munkatársai a rossz bánásmód, a terhesség alatti dohányzás, a válás, a társas deviancia, a szülői pszichopatológia, a szociálisan hátrányos helyzet és a kényszerítő fegyelem szerepét emelték ki (Mancke és mtsai, 2015).
Qian és Zhang főiskolás diákok részvételével vizsgálták meg, hogy milyen hatása van az agresszivitásra az erőszakos filmeknek. A hatásban különbséget találtak a nemek között. Az erőszakos film megtekintése a férfiak körében jelentősen növelte az agresszivitást, de a nőknél nem, tehát a férfiak érzékenyebbek az erőszakos tartalmakra, mint a nők. Ez megfelelt a szakirodalomban talált adatoknak (Qian & Zhang, 2014).
A tesztoszteron és fizikai agresszivitás kapcsolata
Az embernél alacsonyabb rendű fajok esetében tudományosan megalapozott a kapcsolat a magas tesztoszteron szint és a fokozott agresszivitás között, azonban ahogy az emberhez minél közelebb álló fajokat vizsgálunk, úgy csökken a tesztoszteron agresszivitásra kifejtett hatása. Korábban Archer gyenge pozitív kapcsolatot talált a tesztoszteron magas szintje és az emberi agresszivitás között. Book és munkatársai 45 független tanulmányt vizsgáló meta-analízisükben igen változó korrelációkat találtak, de összességében ők is gyenge pozitív kapcsolatot írtak le a két változó között (Björkqvist, 2018).
Populációs szinten gyenge pozitív kapcsolatot írtak le a különböző testfolyadékokban (főleg vér, nyál) mért tesztoszteron szint és az antiszociális, domináns, kompetitív viselkedés között (Yildirim & Derksen, 2012). Valamint azt találták, hogy a tesztoszteron szintjének változása modulálja az agresszív viselkedést, de a változás irányára nem születtek bizonyító érvényű eredmények (Carré és munkatársai, 2011).
A tesztoszteron szint az életkorral változik, a fiúknál hirtelen megnő a szintje a pubertás alatt, fiatal felnőtt korban végig magas marad, majd a kor előrehaladtával csökkenni kezd. Ez a mintázat a férfiak esetében korrelál a fizikai agresszivitással. Daly és Wilsont ezt „Fiatal férfi szindrómának” hívja, és rámutatnak, hogy a férfiak 12 és 25 éves koruk között a fő elkövetői és áldozatai a fizikai erőszaknak (Björkqvist, 2018).
Amikor nyerünk, akkor a tesztoszteron szint emelkedik, és csökken, amikor veszítünk, ezt a tényt több sportágban megfigyelték, például a teniszben, a birkózásban és a sakkban is. Szintén emelkedik a hormon szintje a versenyek előtt is. Úgy tűnik a tesztoszteron fő evolúciós funkciója a hímek közötti versengéssel és azzal a ténnyel kapcsolatos, hogy a nők vonzódnak a nyertesekhez. Amennyiben a tesztoszteron és az agresszivitás közötti pozitív kapcsolat elsődleges adaptív értéke a pártalálási siker, akkor a pártalálás sikere meg kell, hogy változtassa ezt a kapcsolatot. Ezt a feltevést többen vizsgálták. Booth és Dabbs azt találták, hogy amikor egy férfi megházasodik, akkor a tesztoszteron szintje lecsökken és alacsony marad, viszont ha az illető elválik, akkor a hormon szintje ismételten megnő, ez valószínűleg azzal kapcsolatos, hogy ilyenkor az egyén mentálisan felkészül a hölgyekért való versengésre (Björkqvist, 2018).
Az agresszivitás molekuláris biológiája
Mivel egyre több bizonyíték mutatja az örökletes faktorok jelentőségét az agresszív viselkedés kialakulásában, ezért egyre több tanulmány vizsgálja a molekuláris biológia, azaz a gének szerepét. Az első kutatás, amely az agresszív viselkedés és egy bizonyos genotípus közötti kapcsolatot vizsgálta egy nagy holland család génállományát kutatta, a családban az agresszív férfiak mindegyikénél megtalálható volt egy mutáció a MAO (monoaminoxidáz A) enzim génjében. Ez az enzim felelős egyes neurotranszmitterek, úgy, mint a szerotonin, noradrenalin, dopamin lebontásáért. Az enzim hibája miatt az érintett férfiak vérében jelentősen megnőtt ezen neurotranszmitterek szintje. Bár pontosan a mai napig nem sikerült megfejteni, hogy ez a genetikai hiba hogyan okoz agresszív és impulzív viselkedést, mégis ez a tanulmány jelentős, mint az első humán genetikai defektus és agresszív viselkedés közötti összefüggést vizsgáló kutatás (Tuvblad & Baker, 2011). Napjainkig több más gén esetében felvetették a kapcsolatot az agresszivitással. Ezen gének többsége a dopamin, a szerotonin és a norepinefrin neurotranszmitter rendszerekben tölt be szerepet. A dopamin rendszer részt vesz a hangulat, a motiváció, a jutalmazás és az éberség szabályozásában. A szerotonin rendszernek az impulzuskontroll, az érzelemszabályozás, az alvás és étvágy szabályozásában van szerepe. Az epinefrin és a norepinefrin rendszer facilitálja az üss-vagy-fuss reakciót és más autonóm idegrendszeri szabályozásokban vesz részt (Niv & Baker, 2010). Például számos tanulmány szolgáltat bizonyítékot ara, hogy összefüggés van az 5HTTLPR (szerotonin transzport gén promoter) gén VNTR (intron) alléljának alacsony aktivitása és az agresszió között. Az agresszív viselkedés és az epnefrin és norepinefrin SNPs-ek (singlenucleotide polymorphism) között szintén összefüggést mutattak ki (Tuvblad & Baker, 2011).
Kitekintés
A nők és a férfiak között feltárt különbségeknek, valamint a genetikai és a környezeti tényezőknek jelentős szerepük lehet az az agresszív viselkedések megelőzését célzó intervenciók kidolgozásában. Azonban, mint a fentiekből is látható, ezen kutatásokban még sok a feltárni való.
Felhasznált irodalom:
Björkqvist, K. (2018). Gender differences in aggression. Current Opinion in Psychology, 19, 39-42.
Carré, J. M., McCormick, C. M., & Hariri, A. R. (2011). The social neuroendocrinology of human aggression. Psychoneuroendocrinology, 36(7), 935-944.
Mancke, F., Bertsch, K., & Herpertz, S. C. (2015). Gender differences in aggression of borderline personality disorder. Borderline personality disorder and emotion dysregulation, 2(1), 7.
Morales-Vives, F., Camps, E., Lorenzo-Seva, U., & Vigil-Colet, A. (2014). The role of psychological maturity in direct and indirect aggressiveness in Spanish adolescents. The Spanish journal of psychology, 17.
Niv, S. H. A. R. O. N., & Baker, L. A. (2010). Genetic marker for antisocial behavior. In The origins of antisocial behavior: A developmental perspective. Oxford University Press New York.
Qian, Z., & Zhang, D. J. (2014). The effects of viewing violent movie via computer on aggressiveness among college students. Computers in Human Behavior, 35, 320-325.
Tuvblad, C., & Baker, L. A. (2011). Human aggression across the lifespan: genetic propensities and environmental moderators. Advances in genetics, 75, 171.
Yildirim, B. O., & Derksen, J. J. (2012). A review on the relationship between testosterone and life-course persistent antisocial behavior. Psychiatry research, 200(2), 984-1010.
Tags: agresszió, áldozat, bűncselekmény, elkövető, nemi sztereotípia